A nyílt forráskódú OTRS Free jegyigénylő rendszer további fejlesztése

Az OTRS élénken él az aktív közössége miatt. Akár teljes kódrészlettel járul hozzá, akár észrevett egy hibát, vagy új fordítással szeretné bővíteni a nyílt forráskódú OTRS Free jegyigénylő rendszert – bármilyen visszajelzés hasznos, és napról napra jobbá teszi az OTRS Free szoftvert. Vegyen részt benne most, és legyen a világméretű OTRS közösség része!

A kód lekérése

Az OTRS Free forráskódja az Affero General Public License (AGPL v3) szerint lett közzétéve, és emiatt érhető el ingyenesen letölthetőként. Egy git tárolóban van karbantartva, amely lehetővé teszi az összes munka nyomon követését, valamint minden olyan változtatás kezelését, amelyet számos, közösségi alapon dolgozó fejlesztő küld be, akik együttműködnek az OTRS fejlesztőivel.

Rendelkeznie kell a megfelelő eszközökkel a forráskód letöltéséhez a tárolóból. Amikor az eszközök telepítve vannak:

Git kódlekérés

Az OTRS keretrendszer és néhány OTRS Free funkció elérhető a GitHubon a http://otrs.github.io címen. Itt fogja megtalálni a kódlekéréssel kapcsolatos utasításokat, valamint a tárolónézegetőt is.

 

Fejlesztői levelezőlista

Itt iratkozhat fel a fejlesztők levelezőlistájára, hogy kapcsolatba léphessen más OTRS fejlesztőkkel.

 

Hiba jelentése

A hibajelentés egy alapvető eszköz az OTRS Free tökéletesítésére, beleértve annak származékait is. A hibáknak a kiadásokhoz és funkciókhoz történő hozzárendelése pontos, teljes és reprodukálható leírását biztosítja annak, hogy mi nem működik. Ezek a jelentések segítenek a hibák kijavításában, és később még jobbá teszik a nyílt forráskódú OTRS Free jegyigénylő rendszert.

 

Honosítás

Tudjon meg többet arról, hogy hogyan járulhat hozzá az OTRS Free, az OTRS::ITSM funkciói vagy bármely OTRS Free funkció jelenlegi verziójának fordításához.

 

Honosítási levelezőlista

Itt iratkozhat fel a honosítási levelezőlistára, hogy beszélhessen más honosítókkal a frissítésekről és az új fordításokról.

A kifejlesztett funkciók ellenőrzése

Hogy garantáljuk a felhasználóink és az ügyfeleink OTRS rendszereinek biztonságát, elindítottuk az OTRS Verify szolgáltatást, egy igazolt ellenőrzési folyamatot. Ebben a szoftver összes külső részét ellenőriznünk kell, amely a nyílt forráskódú OTRS Free jegyigénylő rendszer továbbfejlesztését kínálja fel, és ha minden rendben van, akkor megadjuk az OTRS Verify logót. Bizonyára megérti, hogy ez többletmunkát jelent számunkra, így egy méltányos ajánlatot adunk arra vonatkozóan, hogy az ellenőrzés mennyibe kerül. Olvasson utána az OTRS Verify részleteinek a prospektusunkban.

Javasoljon egy funkciót

Legyen közreműködő, és javasolja a saját funkcióját vagy egy funkcióbővítést itt:

 

Befektetés egy funkcióba

A legjobb funkcióink közül néhány egy vagy több ügyfelünk pénzügyi támogatásával lett kifejlesztve. Itt megtalálhatja azon funkciók listáját, amelyekhez csak néhány érdeklődő ügyfél szükséges, hogy szabadon választható OTRS Business Solutionfunkcióként legyen kifejlesztve. OTRS ügyfélként egy ilyen funkció átírása ingyenes, és valószínű, hogy be lesznek olvasztva az OTRS Free magjába a következő főverzió kiadásakor, így bárki – akár Ön is – hasznot fog húzni belőle, mivel az összeférhetetlenség csökkentve lesz, és a funkció minden kiadással automatikusan frissítésre kerül. Ajánlatért vegye fel a kapcsolatot az értékesítési csapatunkkal a sales@otrs.com címen.

 

Olvassa el a közösségi blogunkat

Ismerkedjen meg és nyerjen betekintés az OTRS-be a fejlesztőink és tanácsadóink által.

Hívjon minket


Indítsa el az ingyenes próbaverziót:
OTRS Business Solution™ Managed


Adjon meg egy munkahelyi e-mail címet. Elnézést, de ez nem tűnik érvényes e-mail címnek. Találtunk egy meglévő OTRS-azonosítót ehhez a munkahelyi e-mail címhez. Próbáljon meg bejelentkezni inkább. Találtunk egy meglévő OTRS-azonosítót ehhez a munkahelyi e-mail címhez, amely még nincs aktiválva. Vegye fel velünk a kapcsolatot. Elnézést, ez a munkahelyi e-mail cím nem engedélyezett. Használja a munkahelyi e-mail címét. Köszönjük. Töltse ki az összes kötelező mezőt. Köszönjük. Ez a tartománynév nem engedélyezett. Hiba történt az OTRS-azonosító létrehozásakor. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. [ Error-Code: CustomerUerAdd ] Hiba történt az OTRS-azonosító létrehozásakor. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. [ Error-Code: UndefinedError ]

Regisztrált már az OTRS-nél? Lépjen be inkább.

A regisztrációval elfogadja a
felhasználási feltételeinket és az adatvédelmi irányelveinket.

Indítsa el az ingyenes próbaverziót:
OTRS Business Solution™ Managed


Sajnálatos módon hiba történt a bejelentkezésnél. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. [ Error-Code: NoSesssion ] Sajnálatos módon hiba történt a bejelentkezésnél. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. [ Error-Code: FreeTrialLimitReached ] A megadott hitelesítési adatok nem érvényesek. Próbálja újra. Ha elfelejtette a jelszavát, akkor kattintson a lenti hivatkozásra. Sajnálatos módon hiba történt a bejelentkezésnél. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. [ Error-Code: UndefinedError ]

Elfelejtette a jelszavát?

Vissza

Indítsa el az ingyenes próbaverziót:
OTRS Business Solution™ Managed


Adja meg az OTRS-azonosítóját. Kapni fog egy e-mailt a jelszó visszaállításához szükséges utasításokkal.

Vissza

Jelszó kérve


Hiba a levél küldésekor. [ Error-Code: SendMail ]

Hamarosan kapni fog egy e-mailt a jelszó visszaállításához szükséges utasításokkal.

Indítsa el az ingyenes próbaverziót:
OTRS Business Solution™ Managed


Ez a tartomány sajnálatos módon nem engedélyezett vagy már használatban van. Próbáljon egy másikat. Adjon meg egy tartománynevet. A munkamenete túllépte az időkorlátot. Jelentkezzen be újra. A munkamenete túllépte az időkorlátot. Jelentkezzen be újra. Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: InstanceCreation ] Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: SystemRegistration ] Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: InstanceSetRegistrationData ] Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: SystemRegistrationDataUpdate ] Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: InstanceUpdateRegistrationData ]

Válassza ki a tartománynevet, amelyet használni szeretne.

.managed-otrs.com
Vissza

OTRS-azonosító aktiválása


Sajnálatos módon hiba történt az OTRS-azonosító aktiválásakor. Próbálja meg később újra, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot, ha a hiba továbbra is fennáll. Köszönjük. [ Error-Code: MissingValue ] Sajnálatos módon hiba történt az OTRS-azonosító aktiválásakor. Próbálja meg később újra, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot, ha a hiba továbbra is fennáll. Köszönjük. [ Error-Code: NotExistingOTRSID ] Sajnálatos módon hiba történt az OTRS-azonosító aktiválásakor. Próbálja meg később újra, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot, ha a hiba továbbra is fennáll. Köszönjük. [ Error-Code: InvalidToken ] Sajnálatos módon hiba történt az OTRS-azonosító aktiválásakor. Próbálja meg később újra, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot, ha a hiba továbbra is fennáll. Köszönjük. [ Error-Code: CustomerUserUpdate ] Sajnálatos módon hiba történt az OTRS-azonosító aktiválásakor. Próbálja meg később újra, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot, ha a hiba továbbra is fennáll. Köszönjük. [ Error-Code: NoSession ] Sajnálatos módon hiba történt az OTRS-azonosító aktiválásakor. Próbálja meg később újra, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot, ha a hiba továbbra is fennáll. Köszönjük. [ Error-Code: FreeTrialLimitReached ]

Az OTRS-azonosítója aktiválás alatt van…

Köszönjük


Küldtünk Önnek egy e-mailt a megerősítő hivatkozással. Kattintson rá a munkahelyi e-mail címének ellenőrzéséhez, így beállíthatjuk az OTRS Business Solution™ Managed ingyenes próbaverzióját.

A megerősítés sikeres


Ez a tartomány sajnálatos módon nem engedélyezett vagy már használatban van. Próbáljon egy másikat. Adjon meg egy tartománynevet. A munkamenete túllépte az időkorlátot. Jelentkezzen be újra. A munkamenete túllépte az időkorlátot. Jelentkezzen be újra. Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: InstanceCreation ] Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: SystemRegistration ] Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: InstanceSetRegistrationData ] Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: SystemRegistrationDataUpdate ] Sajnálatos módon hiba történt a példány létrehozása közben. Próbálja meg később újra. Ha a hiba továbbra is fennáll, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük. [ Error-Code: InstanceUpdateRegistrationData ]

Sikeresen megerősítette a munkahelyi e-mail címét. Válassza ki a tartománynevet, amelyet használni szeretne.

.managed-otrs.com

Köszönjük


Most beállítjuk az OTRS Business Solution™ Managed ingyenes próbaverzióját. Nézze meg a munkahelyi e-mail fiókját körülbelül 10 perc múlva.

Valóban ki szeretne lépni?


Ha most megszakítja az ingyenes próbaverzió regisztrációs folyamatát, akkor előröl kell kezdenie. Valóban be szeretné zárni?

 Igen, távozni szeretnék

By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. More information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close